Miben más a 3D fotózás és a gömbpanoráma fotó?

Miben más a 3D fotózás és a gömbpanoráma fotó?

Hogyan készül a gömbpanoráma fotó és a 3D fotózás?

Alapvető különbség a két fotózási mód között, hogy

  • a gömbpanoráma készítésnél egyetlen pontból készül felvétel
  • a 3D fotózásnál pedig a helyiség vagy terület több pontján is, így sok képből áll össze a végső látvány

A 3D fotózás eredményeképpen kevésbé lesz torzított a kép, kevésbé érezzük azt, hogy egy kissé nehézkesen navigálható holdjáró átlátszó kupolájában ülünk.

Nincs “hullámzás” érzés, ritkábban “koppanunk a falnak”.

A legtöbb megvalósításban a gömbpanorámás felvételek mellé nem készül térkép, míg a 3D fotózásnál a babaház nézet és az alaprajz nézet egyaránt rendelkezésünkre áll, hogy navigálni tudjunk. Nem kell tehát nehézkesen végigmennünk az összes helyiségen, könnyedén tudunk “ugrani” a következő szobára, teremre.

Bemutatkozás

3D fotózással foglalkozom, több mint 10 év rendezvény- és esküvői fotózás után (és mellett). Szakmai gyakorlatom sokat segít abban, hogy a Matterport 3D technológiáját használva a lakást, házat, éttermet, cukrászdát, fitness termet a legjobb minőségben mutassam be.

Kérdéseivel, megrendelésével keressen bátran!

Lengyel Balázs, fotós